3. fejezet

Sziasztok!
Hát elkészült az új fejezet...ez egy kicsit hosszabbra sikeredett :D remélem tetszeni fog és megint kapok pár kommentet mint az előzőkhöz :D ezúton is megköszönöm mindenkinek aki olvas és kommentel :D
jó olvasást!
xoxo Annah

Hogy lehettem ennyire hülye?-szidtam magamat. - Két vámpírfivér van egész Mystic Falls-ban és én belebotlok az egyikbe, de nem is gondolok rá, hogy az akivel csókolóztam az egyik Salvatore. Pedig teljesen egyértelmű volt.
Hányszor hallottam már a Salvatore testvérek történetét. Katherine és Elena is Stefan-ba szeretett bele. Az érzések kölcsönösek voltak mindkét fél részéről, sőt még egy harmadikétól is. Damon-tól. Teljesen egyértelmű volt, hogy a vámpír akit megcsókoltam Damon Salvatore.
Mikor elértem az ócska kis fogadót amiben megszálltam, gyorsan magamra zártam az ajtót és rávetettem magam az ágyamra. Tudtam, hogy a Grill-ben történteknek még lesz folytatása. Damon eljön majd hozzám, hogy kiderítse a furcsa viselkedésem okait. És tudtam, hogy el kell majd mondanom neki szóról-szóra a nem éppen vidám történetemet.

***
Éjfél körül lehetett amikor erőt vett rajtam az éhség. Már két hónapja nem ittam vért és ez meg is látszott rajtam, de nem akartam máshol járni mikor Damon betoppan.
Nem is kellett sokat várnom, mikor megéreztem a fiú jelenlétét az épületben. Hallottam ahogy felfele jön a lépcsőn. Éreztem a belőle áradó erős alkoholszagot. Már a Grill-ben is szinte részeg volt és a távozásommal csak rátettem egy lapáttal a szar hangulatára.
Nagy robaj rázott fel az elmélkedésemből.
Damon betörte az ajtót és amikor megpillantott felém indult. Láttam a szemében a gyűlöletet és a kínt amit az elmúlt pár óra okozott.
- Te! - mutatott rám idegesen. -Ezt még nagyon megbánod!
Az arcán egy pimasz mosoly jelent meg, majd még közelebb lépett hozzám.
Nem értettem mit akar, de rögtön rájöttem mikor kezeit összekulcsolta a nyakamon és természetfeletti erejével szorítani kezdte. A reggeli lakoma miatt sokkal erősebb volt mint én, de nagy nehezen eltaszítottam magamtól és a szemközti falnak vágtam. A fal a több helyen is megrepedt.
-Ejnye.-mondtam bájosan a földön heverő fiúnak.- Ennek nem nagyon fog örülni a tulaj. De ne aggódj. Majd elküldöm a számlát.
A csípős megjegyzésemet hallva Damon megint nekem rontott. Gyorsan kitértem az útjából és ő majdnem a falon kötött ki, de megakadályoztam az újabb rombolást. Lenyomtam a földre és ott is tartottam. Akárhogy erőlködött nem tudott kijutni a szorításomból, úgyhogy idővel feladta.
-Mi vagy te?-kérdezte értetlenül.
-Miért? Szerinted mi vagyok?-néztem rá kacéran. Teljesen a fejembe szállt a győzelem mámora.
-Nem tudom.-mondta keserűen. - Legyőztél, pedig…
-Pedig te nemrég ettél és nem is lehetnél erősebb?
Némán bólintott.
-Vámpír vagyok Damon.-mondtam szomorúan.
-Vámpír?-kérdezett vissza értetlenkedve. -De hát nem is éreztem , hogy az lennél.
-Látod. Ebben különbözünk. Én más vagyok, mint te vagy akármelyik társad. Egy furcsa átok ül rajtam, ami mássá tesz.
-Mássá?-nézett rám.
-Igen.-felálltam és engedtem, hogy Damon is felkászálódjon a földről.-De ha nem gond ezt inkább Stefan előtt mondanám el.
Damon keserűen felnevetett.
-Miért csak benne bízol? A jófiú Stefan. Neki bármit el lehet mondani. Ő megérti. Bezzeg a bátyja. A csúnya, gonosz Damon…
-Ezt légyszives fejezd be.-mondtam határozottan. Elegem volt mára a folytonos önsajnálatából. Bármelyik lányt megkaphatná, de mindet csak kihasználja. És akiket nem kaphat meg, azokba lesz szerelmes. De ha normálisan viselkedne, talán még a szerelmei is megenyhülnének vele kapcsolatban.- Egyáltalán nem azért akarom Stefan előtt elmondani, mert benned nem bízom. Ez amúgy is elég hülye feltevés, mivel Stefant még nem is ismerem.
-Hát akkor miért?
-Talán mert nem akarom kétszer elmesélni. Tudod ez olyan dolog amit mindkettőtöknek tudnotok kell.
Láttam a fiú szemében a kíváncsiságot, de türtőztette magát és nem kérdezgetett.
A Salvatore házhoz vezető utat némán tettük meg. Damon lépett be először, majd bátortalanul visszanézett rám.
-Nem, nem kell behívnod. -mosolyogtam rá.- Tudod ez is egy különleges képességem. Ha nevezhetem így.
Damon is elvigyorodott a kijelentésemre.
- Elmondod majd az összes ilyen furcsaságodat? Vagy ki kell találnom őket?-kérdezte kacéran.
-Ha szeretsz játszani találgathatsz.-nevettem rá.
A fiú cinkosan rám mosolygott és a nappali felé indult. Tudtam, hogy elvetettem a sulykot. Nem kellett volna ilyen kihívóan viselkednem Damonnal, mert ennek még komoly következményei lehetnek a jövőben. De most nem volt időm ezen gondolkodni. Gyors léptekkel követtem a fiút és beléptem egy tágas szobába.
Két alak ült a kanapén. A kandalló fénye megvilágította az arcukat. A fiú vámpír volt, a lány ember. Vérének édes illatát már kintről éreztem. Csillapíthatatlan vágy fogott el, hogy ajkaimat nyakára tapasszam, de türtőztettem magam. Egész életemben csak egy embert öltem meg, azt is csak felindulásból. Ezt a jó szokásomat meg akartam őrizni.
Damon rögtön a bárpulthoz indult és már töltött is magának egy pohár italt.
-Azt hiszem ennyi mára elég lesz.-mondta a fiú és kivette Damon kezéből a poharat.
-Na de öcsi. Te sosem rúgtál még ki a hámból?
-Nem az a baj, hogy néha-néha elengeded magad Damon.- mondta szigorúan a fiú. Hamar rájöttem, hogy ő nem lehet más csak Stefan. Ő is legalább annyira jóképű volt, mint a bátyja.- Hanem az, hogy te minden nap ezt csinálod.
-Ezt nevezik életnek. Az egy dolog, hogy te még sosem szórakoztál, de ne vond meg tőlem ezt a kis örömöt.-mosolygott keserűen Damon.- Már mindent elvettél tőlem. Ezt nem tudod.
A fiú egy laza mozdulattal a falnak vágta a whiskys üveget és Stefannak támadt.
Tudtam, hogy ezt az indulatot főként az alkohol váltotta ki.
Odarohantam közéjük és szétválasztottam őket. Mindkettejüknél erősebb voltam, úgyhogy nem volt nehéz dolgom.
Stefan kíváncsian méregetett, majd a mellé lépő lány, Elena is..
-Öcsi. Elena. Ő itt Callie.-mondta mosolyogva Damon.- Van egy kis története számunkra