Sziasztok! Hosszú kihagyás után végre itt a friss. Sajnos nincs túl sok időm a blogírásra, a suli mellett mert koleszos vagyok és a hétvége elég rövid. :( Remélem azért tetszeni fog az új fejezet. Nagyon köszönöm az előző írásaimhoz kapott kommenteket és remélem ehhez is kapok párat :D
Ha esetleg elfelejtettétek miről is szól a blogom itt egy kis visszatekintő: Egy új vámpír érkezik Mystic Falls-ba. Egy nagyon különleges és titokzatos vámpír. Damonnek első találkozásukkor szimpatikus az új lány, ám csalódnia kell mert kiderül róla, hogy ő az eltitkolt testvére. De a lány nem átlagos vámpír. Megátkozták a szerelem átkával....
Jó olvasást! :D <3
-Akkor én a testvéremmel csókolóztam ?-fakadt ki Damon.
-Mi?-nézett ránk értetlenül Stefan.
-Meglepődtél öcsi? Tudod én értek a csajozáshoz.-mondta kacéran Damon majd rám mosolygott. Ez a gesztus ebben a helyzetben kicsit ízléstelen volt, de Damon az csak Damon.
-De most beletrafáltál.-nevetett Stefan. Szerintem ironikusnak találta ezt a helyzetet, ami számomra inkább aggasztó volt.
-Leakadnátok már erről a témáról?-szólt közbe Jeremy.-Jobban érdekelne Callie történetének a folytatása, mint Damon szerelmi élete. Meg amúgy is. Kiderült, hogy van egy eltitkolt testvéretek és ennyi a reakció? Én legalább megölelném vagy valami.
-Én megcsókoltam. Az nem elég?-mondta Damon most már komolyabban.
-Lapozzunk.-mondtam tömören. -Most már mindenki tudja, hogy mekkora hülye voltam, de szerintem szívesen megtudnátok az átok másik felét is.
-A hülye azért túlzás. Velem csókolózni sosem hülyeség.-szerénykedett Damon.
-Kivéve, ha a testvéred az a szerencsés, akit sikeresen lekapsz.-motyogta Jeremy.
-Na jó. Ezt fejezzétek be.-léptem közbe a beszélgetésbe, megakadályozva ezzel egy hatalmas balhé kitörését.- Nem gondoljátok, hogy ez kissé gyerekes? . Ha nem hagyjátok abba ezt az idétlen viselkedést akkor én lelépek.
Heves fellépésemet néma csend követte. Szerintem rájöttek, hogy nekem van igazam.
-Akkor folytathatom?
-Kíváncsian várjuk.-mondta Jeremy miközben kérdőn a fiúk felé pillantott. Ők is helyet foglaltak a tágas kanapén, amelyről a vita hevében felpattantak.
-Rendben.-mondtam nyugodtan.-Ha azt hiszitek, hogy az én életem jobb mint a tiétek akkor sajnos csalódást kell okoznom. Az előnyei szépek és jók de a hátrányai végzetesek. Szó szerint.
-Végzetesek?-nézett rám kérdőn Jeremy.-Ez azt jelenti, hogy...?
-Elképzelhető.-mondtam halkan.
-De biztos van valami megoldás.-gondolkodott hangosan Stefan.
-Van. És tudom is, mi az. Csak sajnos az egész életem alatt nem tudtam megoldani. Nem hinném, hogy 1 hónap alatt sikerülhet.
-1 hónap?-kérdezte elfúló hangon Stefan.-És mit kellene tenned, hogy ezt megakadályozzuk.
-Lehet, hogy egyszerűen hangzik, de meg kellene találnom az igazit.
-És 100 év alatt nem sikerült?-kérdezte Damon vigyorogva. Próbálta oldani a feszültséget , de nem ez volt a jó pillanat a poénkodásra.
-Nem olyan könnyű ám.-néztem mélyen a szemébe.-Vannak kitételek arra, hogy kibe szerethetek bele. Az első és legfontosabb, hogy vámpírnak kell lennie. Ami már alapból is nehézkes, mert nem találok minden utcasarkon egyet. A másik feltétel pedig, hogy neki is viszont kell szeretnie engem. És ha ez a kettő megvan akkor el kell mondanom neki az átkot, ezután pedig meg kell csókolnia. De ha túl korán beszélek neki magamról és még nem szeretett belém igazán akkor a csókunk semmit sem fog érni. Hiába tetszem neki. Ehhez szerelem kell. És egy embert csak egyszer csókolhatok meg az átok elmondása után. Értitek már, miért olyan nehéz ez?
-Kapisgálom.-mondta Damon őszintén. Láttam rajta, hogy felfogta a helyzet súlyosságát.
-De az a legrosszabb az egészben, hogy már elkövettem ezt a hibát.-mondtam keserűen. Fájt visszaemlékezni az esélyeimre amiket elszalasztottam.-Már szerettem valakit igazán, de túl gyorsan akartam véget vetni ennek a borzasztó titoknak. Nem akartam többé úgy élni az életemet, hogy tudom, hamarosan meghalok. Igaz mindenki meghal egyszer, de az én nem tartozom a mindenkihez. Haláluk után még a vámpírok is nyugalomra lelnek. Én nem fogok. A lelkem örökké itt ragad, de senki nem tud majd kapcsolatba lépni velem. Még a boszorkányok se. Élek is meg nem is De nem ez a legrosszabb az egészben.. Mivel vámpír voltam egy idő után kívánni fogom a vért. Ha nem eszek 100 éves küszködés, fájdalom és éhezés után a lelkem is halott lesz. Örökké. És ez lenne a legjobb megoldás. Csak kérdés kibírom-e. Ha nem, a túlvilágról szívom ki ártatlan emberek vérét és olyanná teszem őket mint én. Szellemvámpírrá. Mert ez leszek én is 1 hónap múlva.
-De ha ez megtörténik akkor egyre több lesz az itt ragadt vámpírlélek.-mondta Jeremy.-És egy idő után már többen lesznek mint az igazi vámpírok, esetleg mint az emberek.
Igen.-sütöttem le a szemem. Szörnyű a tudat, hogy ezt a lavinát én fogom elindítani.
-És te fel akarod adni?-nézett rám megvetően Damon.-Még van esélyed. És mi segítünk.
-De mégis hogyan?-kérdeztem már-már sírva.-Nincs rá időnk.
-Tévedsz.-nézett rám jelentőségteljesen Stefan.-Egy hónap hosszú idő. Bármi történhet. Bármi változhat. És végtére is, nem hagynánk, hogy az egyetlen hugunk egy öreg átok miatt meghaljon.
-Milyen szép is a testvéri szeretet.-mondta egy ismerős de annál kellemetlenebb hang a hátunk mögül.
-Katherine...
