5. fejezet

Sziasztok! Hát meghoztam a következő fejezetet amelyben végre kiderül Callie története...igaz még nem teljesen de a lényeg már benne van :D az előző fejezethez írt kommenjeiteket nagyon köszönöm :D remélem ehhez is kapok pár véleményt :D Előre is köszönöm :D Jó olvasást! :D

-Úgy sajnálom Callie.-sütötte le a szemét Stefan.- Nem tudod elképzelni hány álmatlan éjszakám volt miattad. Hatalmas bűntudattal küzdöttem, de gondolom ez nem mentség. Viszont azt életemben sem gondoltam volna, hogy általam vámpírrá válsz.

-Ne sajnáld.-öleltem át gyengéden.-Épp ellenkezőleg. Én nagyon örülök annak, hogy ezt tetted velem. Emberként nem volt jövőm. Most legalább van. Még egy ideig.

-Ezt hogy érted?

-Ha kisírtátok magatokat folytathatnánk?-szakította félbe a beszélgetésünket Damon.-Eléggé unatkozom. És ha unatkozom megéhezek. Főleg akkor ha a kajának való itt ül mellettem.-villantotta meg 200 Wattos mosolyát.

-Most rám célzol?-kérdezte értetlenül Jeremy.

-Okos kölyök.-mosolygott Damon.-Szóval? Mit szeretnétek? Végignézitek ahogy megebédelek vagy idefáradtok és folytathatjuk.

-Látom a zsarolásban otthon vagy. Csak sajnos ez gyenge próbálkozás volt.-mondtam önelégülten. Damon arckifejezését látva márt tudtam, hogy ezt a csatát most én fogom megnyerni. Vártam pár percet, hogy hátha leesik neki, hogy mire célzok, de ő csak bambán nézett rám.-Tele van vasfűvel. Szerintem nem lenne valami jó lakoma belőle.

Hallottam Stefan halk kuncogását a hátam mögött és kaptam Jeremy elismerő pillantásaiból is.

-Ezt meg honnan tudod?-kérdezte Damon. Menteni akarta a menthetőt. Ez azt hiszem az önbecsülése volt.

-Érzem rajta. Először én is csak a vére édes illatát érzem, de miután ehhez hozzászokatm, már kivehető a vasfű kesernyés íze is.

-Ez is egy különleges képességed?-kérdezte Stefan kíváncsian.

Bólintottam és leültem a Damonnal szemben lévő fotelbe. Stefan is helyet foglalt testvére mellett.

-Szóval...Miután az a fiú megölt-a szemem sarkából láttam, hogy Stefan bűnbánóan lehajtja a fejét- pár óra múlva felébredtem. Először azt hittem a mennyben vagyok, de hamar rájöttem, hogy tévedtem. Ugyanott voltam ahol megöltek. A kis ösvényen az erdő közepén. De most teljesen más volt ez a hely mint órákkal ezelőtt. Minden sokkal élesebb, világosabb és jobban kivehetőbb volt. Minden kis zajt hallottam még kilométerekkel arébbről is. Nem tudtam mi lehet az oka ezeknek a furcsa változásoknak de nagyon tetszettek. Teljesen elfelejtettem, hogy miért indultam el otthonról. Legfőképpen az új képességeim foglalkoztattak. Ki akartam őket próbálni és erre a legjobb hely a város volt. Rájöttem,hogy a testem ereje is megváltozott. Sokkal erősebb és gyorsabb voltam mint eddig.

-Igen, ez a vámpírlét csajszi.-nevetett Damon.

-Tényleg Damon? Komolyan? Ha ezt most nem mondod hülyén halok meg.-lehet, hogy kissé heves reakció volt tőlem, de ő nyaggatott, hogy folytassam már. Akkor meg miért szól közbe?

A fiú is rájött, hogy most jobban teszi ha csendben meghúzza magát.

-Miután minden képességemet felfedeztem már érdekelt, hogy miért is kaptam őket. Ezért benéztem a városi könyvtárba, hátha találok valamit. A hosszas keresgetés, a sok éjszakázás végülis nem vezetett semmire. Aztán eszembe jutott apám. Eszembe jutott a halott anyám. És velük együtt Katherine. Aztán minden feltételezésem értelmet nyert. Rájöttem, hogy vámpír lettem. Apám sokat mesélt róluk ezért én is jól ismertem az erősségüket és a gyengéiket is. De bennem nem voltak meg ezek a gyengék. Minden megerőltetés nélkül tudtam nappal is járkálni. Nem éreztem késztetést az evésre, amikor elment mellettem egy-egy ember. Sőt még a kórházba is bementem, hogy hátha a sebesültek felkeltik az érdeklődésemet, de hiába. Először azt hittem, hogy félresikerültem vagy valami, de aztán rájöttem, hogy ez inkább áldás. De mégis érdekelt, hogy miért nem átlagos vámpír lettem. Mivel volt vámpírvér a szervezetemben a halálomkor teljesen normálisnak kellene lennem. Már amennyire egy vámpír normális lehet. Ezért tovább keresgéltem a könyvtárban, de most már a zárolt szekcióban. És ott meg is találtam a választ. Olvastam egy átokról amelynek a velejárói megegyeztek az én képességeimmel. A szerelem átkáról.

-Ez nem úgy hangzik mint egy átok. Nem vagy éhes, tudsz a napon járni, megérzed a verbénát, még a vérben is.-mondta Jeremy.

-Egy jóllakott vámpírnál is erősebb vagy, mikor alig eszel vért.-folytatta Damon Jeremy felsorolását.-Mert ugye eszel vért?

-Igen. De elég csak pár hónaponként egy kisebb adag. Gondolok itt mókusra, nyúlra vagy kistestű állatokra.-mosolyodtam el önkéntelenül. Jól szórakoztam a tudatlanságukon.

-Szóval vegetáriánus vagy?-kérdezte izgatottan Stefan.

-Pont mint te.-bólintottam. Biztos örült, hogy talált még egy vámpírt aki önszántából nem öl embert.-De mielőtt irigyelni kezdtek, elmondanám, van egy hatalmas hátránya is.

-Mindennek van hátulütője.-mondta már-már magának Stefan.-De miért lettél ezzel megátkozva?

-Tudjátok az átok neve igen találó. A szerelem és a szeretet bűvköréhez kapcsolódik. Először én sem értettem de aztán rájöttem. Ugye Katherine Petrova vére volt a szervezetemben halálomkor. Ugyanaz a vámpírvér volt bennem is, mint a gyilkosoméban. Mert ő is ivott halála előtt Katherine véréből, majd ezután vált vámpírrá. De ez még önmagában nem válthatta ki az átkot. A fő ok az volt, hogy a gyilkosom szerelmes volt Katherin-be. Ezt az érzést a másik fél is viszonozta.

-De hát Kathrine csak az öcsémet és engem szeretett igazán.-mondta Damon.-Vagyis főként az öcsémet.

Bólintottam. Tudtam, hogy percek múlva rá fog jönni szavak nélkül is.

-Ez azt jelenti, hogy Stefan...Stefan ölt meg?-nézett rám zavartan.

Ismét bólintottam.

-Na de öcsi.-fordult Stefan felé a fiú.-Ezt mért nem mondtad el? Mindig is azt hittem, hogy valóságos szent vagy. Szerencsére tévedtem.

Nem csalódottságot éreztem a hangjában. Inkább megkönnyebbülést. Így, hogy a testvérének is vannak hibái, már könnyebben elfogadja a sajátjait.

-De mért tetted? Hiszen nem a vérét szívtad ki. Pedig azért ölünk embert.-kérdezte kíváncsian Damon.

-Ideges voltam. Apánk miatt.-Stefan tekintetével a földet pásztázta. Tudtam, hogy nagyon megbánta a tettét, de én tényleg nem hibáztattam érte.-Mielőtt Callie-val találkoztam ott jártam nála. Tudta, hogy előző este még halott voltam.Hamar rájött, hogy én is azzá váltam ami ellen ő évekig küzdött. Meg akart ölni. Engem. A saját fiát.

-Így máris érthetőbb.-keltem Stefan védelmére.

-De ennyi elég is volt, hogy felélezd az átkot? -terelte vissza a témát Jeremy. Szerintem neki is kényelmetlen volt ez a családi vita.-Mármint épp elég ok az is amit felsoroltál, de ez bárkivel megeshet nem?

-Nem gondoltam volna, hogy rájössz.-mosolyogtam rá. Okosabb volt mint képzeltem.-Nem. Tényleg nem volt elég ennyi. És tapasztalatból tudom, hogy ez már mással is megtörtént.Elég szerencsétlen egybeesés, de nem lehetetlen. De náluk nem jött létre az átok.

-Akkor mi kellett még hozzá?-kérdezte izgatottan Jeremy.

-A vérrokonság.

-Te Kathrine leszármazottja vagy?-kérdezték szinte egyszerre a Salvatore fivérek.

-Igen. Anyai ágon. Erre is hosszas kutatások után jöttem rá.

-És apai ágon is van rokonság a Petrova családdal, vagy mi?-kérdezte kíváncsian Damon.

-Van. Csak nem a Petrovákkal.

-Hát akkor?-kérdezte értetlenül Stefan. Sejtettem, hogy kapisgálja már a dolgot de még teljesen nem világos minden.-Ki volt az apád? Vagy nem tudtad meg a nevét?

-Anyától nem. De rájöttem én magamtól is.

-Szóval ki?

-Giuseppe Salvatore...

Remélem tetszett :D Most már szerintem világos miért rohant el Callie a csók után Damon elől :D A következő fejezetben pedig megismerhetitek Callie átkának a hátrányait :D

xoxo Annah