BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS »

2011. augusztus 15., hétfő

4. fejezet

Sziasztok!

Hát itt a friss...igaz, hogy kicsit későn de remélem azért tetszeni fog :D nagyon köszönöm a sok kommentet amit az előző fejezetekhez kaptam :D remélem most is írtok pár véleményt...annyira jó visszaolvasni ha valakinek tetszik és jó dolog tanulni a kritikákból :D
jó olvasást :D
xoxo Annah


Mindenki a tágas kanapén ült kivéve engem. Az idegességtől még egy helyben állni sem tudtam nemhogy nyugodtan leülni. Fel-alá mászkáltam a hatalmas nappaliban mikor nekikezdtem a történetemnek.

– Akkortájt születtem és abban a városban ahol ti.-néztem jelentőségteljesen Stefanra és Damonra.- De teljesen más körülmények között. Én az erdőben egy eldugott kis házban éltem az életemet anyámmal. Az apámról semmit nem tudtam. Anya még a nevét sem említette, nehogy kísértésbe essek és felkeressem. De a történetet azért elmondta. Anya frissen költözött a városba és nem ismert még jóformán senkit. Apával is csak véletlenül futottak össze, de mindkettőjüknek megtetszett a másik. Anyám vakon megbízott a férfiban. Ő úgy tudta, hogy egyedül él, elég szegényes körülmények között, de erről nem bizonyosodhatott meg, mert apám sosem mutatta meg a lakhelyét Aztán kiderült, hogy teherbe esett velem. Ez nem is volt baj, addig míg a férfi meg nem tudta a hírt. A kitörő öröm helyett felpofozta anyámat és úgy kezelte mint egy szajhát. Mikor lenyugodott mindent kitálalt. Elmondta, hogy a felesége már régen meghalt, de szült két gyermeket akiket azóta is ő nevel. Kiderült hogy apám igen befolyásos és gazdag ember és nem engedheti meg magának, hogy kitudódjon, szeretőt tart megspékelve egy zabigyerekkel.

-Ki a zabigyerek?-lépett be a szobába egy korombeli srác. Barna haja kócosan meredezett az égnek. Mikor megpillantott kíváncsian végigmért, de egyúttal én is őt. Elsöprő éhség tört rám, mikor megéreztem meleg vérének édes illatát. Már szinte a számban éreztem az ízét, de nagy nehezen visszafogtam magam, de az agyaraimat nem tudtam. Gyorsan elfordultam a fiútól és mély levegőket vettem.

-Áh szóval egy újabb vámpír.-mondta nevetve. A hangjából érződő könnyedség, szinte hihetetlen volt.

-Callie, bemutatom Jeremy-t.-fordult felém kedvesen Elena.- Ő az öcsém, de fogalmam sincs mit keres itt.-az utolsó mondatot már a fiúnak címezte.

-Nyugi Elena. Jenna küldött. -lépett közelebb a fiú. -Már égen-földön keresett és az utolsó reménye az volt, hogy itt vagy. És látom ez be is jött.

-De miért téged küldött?

-Nem tudom.-vont vállat Jeremy.-A lényeg, hogy menned kell.

Elena tanácstalanul nézett Stefanra majd rám. Tudtam, hogy nagyon kíváncsi a történetemre, de a család az első.

-Előbb vagy utóbb úgyis megtudod.-néztem a szemébe.-Ha nem én, akkor Stefan elmondja.

Elena egyetértett velem és sietősen elköszönt majd az ajtó felé indult. Meglepődve tapasztalta, hogy a testvére nem követi. Kérdőn nézett Jeremy-re, de a fiú hanyagul közölte:

-Csak téged keres Jenna. Én szabad vagyok.

-Jeremy! Amit Callie mesél az nem tartozik rád!-szólt rá mérgesen a lány.

-Mért rád igen?

Nem akartam belecsöppenni egy családi vita közepébe de sikerült és nem szerettem volna ha ez tovább fajul ezért közbeszóltam: -Nyugodtan maradhat. Engem nem zavar.

Elena erre már nem tudott mit mondani úgyhogy újból az ajtó felé vette az irányt, de még gyorsan visszafordult:

-Stefan...

-Megyek ha itt végeztünk.-mondta lágyan a fiú. Elena bólintott és kilépett az ajtón.

-Callie, folytasd!-fordult felém Stefan kedvesen.

-Szóval...ööö...Apám megkérte anyát, hogy költözzünk el a városból, de ebbe anya szerencsére nem ment bele. Sosem irányíthatta őt egy férfi, úgy mint egy játékbabát. Ehelyett inkább átköltözött egy vadászszállásra, a közeli erdőbe. Mérges volt apámra, de ennek ellenére elsöprő szerelmet érzett iránta. Talán ezért is értette meg a helyzetét és bocsátotta meg a hazugságait. Vállalta a rejtőzködő életmódot. Apa azért gondoskodott rólunk. Küldött pénzt, élelmet és néhanap még meg is látogatott minket. De a látogatások a vámpírüldözések idején egyre csökkentek. Apa figyelmeztetett minket, hogy vigyázzunk, de mégis mit tehetett egy gyenge nő és egy akkor már tizenhét éves lány a vérszívók ellen. Nagyjából semmit nem tudtam az életről, mivel sosem mehettem el otthonról. A szüleimen kívül senkit nem ismertem. Nem volt kapcsolatom a külvilággal. Ezért döntöttem úgy, hogy megszököm. Nem véglegesen csak kis időre. Hogy éljek is valamit. De a szökési akcióm hamar meghiúsult. A házunkhoz közel találkoztam egy nagyon csinos lánnyal. Bőre természetellenes szép és hibátlan volt. Drága ruháját sárosan húzta maga után. Hullámos barna haja kócosan omlott a vállára.

-Kathrine...-suttogta Damon.

Bólintottam.

-Mikor meglátott egy szempillantás alatt ott termett előttem. Láttam a szemében az elszántságot, a gyötrelmet, és a szenvedést. Azt kérdezte, hogy nem tudok-e egy helyet a közelben ahol elrejtőzhet. Annyira zilált volt, hogy megsajnáltam. Akkor követtem el életem legnagyobb hibáját.

Elvezettem a házunkhoz ahol anya még mélyen aludt. Beléptem a házba de meglepetésemre nem követett. Kérte, hogy hívjam be. Nem értettem miért, de azt hittem, hogy csak az illedelmesség szólt belőle. Szóval behívtam. Azután minden pillanatok alatt történt. Hirtelen teljesen megváltozott az arca. És a fogai. Beviharzott anyám szobájába én pedig rohantam utána. Mikor beléptem a szobába a lány már anyám nyakát harapta aki tehetetlenül vergődött a kezei között. Próbáltam segíteni de nem tehettem semmit. Aztán csak azt láttam, ahogy anyám élettelenül fekszik az ágyon. Ezután a lány rámnézett. Mélyen a szemembe. Úgy gondoltam, hogy én is meghalok. De nem is bántam. Anyám nélkül nem tudtam elképzelni az életemet. De közelebb lépett és valami olyasmit mondott, hogy én még jó leszek neki. És ahelyett, hogy megölt volna magát harapta meg majd a kezét a számra tapasztotta. Addig tartotta ott míg nem ittam belőle. Mit ne mondjak szörnyű íze volt de nem tudtam mit tenni. Ekkor valaki betört a házba. Apám volt és a fegyveres barátai. A lány próbált megszökni de elfogták. Apám sírva roskadt anyám holtteste mellé. Engem egy pillantásra sem méltatott. Vagyis egyre igen. De a tekintetében nem megkönnyebbülést, hogy legalább én túléltem, inkább gyűlöletet láttam. Anyát elvitték engem meg otthagytak. Nem tudtam mit tegyek. Senkim nem volt anyun kívül.- itt éreztem, hogy egy könnycsepp tör utat magának.

-De akkor hogyhogy nem támadtál rá Elena-ra?-kérdezte értetlenül Stefan.- Ha Katherine megölte anyukádat akkor ez lett volna az érthető reakció nem? Elvégre teljesen ugyanolyanok.

– Sokat hallottam már Elena-rol. És tudtam, ha veletek van akkor ő nem lehet Katherine. Van egy olyan érzésem, hogy nem szívesen találkoznátok vele.

Mindketten bólintottak aztán folytattam:

-Úgy döntöttem elmondok mindent a testvéreimnek. Tudtam, hogy apámra nem számíthatok ezért csak ők maradtak. Elindultam egy ösvényen amelyről sejtettem, hogy apám házához vezet. Kis gyaloglás után egy alakot pillantottam meg. Mikor közelebb ért,alaposabban meg tudtam vizsgálni. Pár évvel idősebb fiú volt, barna göndör haja kócosan állt. Az inge koszos volt és véres. Nem tudtam mi mást tenni segítséget kellett tőle kérnem. Meg akartam kérdezni, hogy jó felé megyek-e de a fiú válasz helyet kezei közé fogta az arcom és egy rántással eltörte a nyakcsigolyáimat...

Stefan idegesen felállt és töltött magának egy pohár whiskyt. Damon kíváncsian fordult testvére felé, de ő rá se nézett. Aztán felém fordult és kedvesen bíztatott, hogy folytassam. De ehelyett odasétáltam Stefan mellé, megveregettem a vállát és halkan a fülébe súgtam:

-Nyugi Stefan. Nem haragszom. Amúgy sem lett volna jövőm emberként….


22 megjegyzés:

Sopianae Delacroix írta...

Szia!
:O Azta!Jó lett, tetszik!Durva, hogy Stefan ölte meg Calliet!De miért ijedt meg akkor ennyire amikor megtudta, hogy Damon megcsókolta?Vagy még itt nincs vége a sztorinak!Na mind1, várom a frisst!:D

Szittyke írta...

Szija! Én lennék az aki a chaten írt és nem tudott komit küldeni. Remélem most sikerül!

Nos. Rögtön kezdem az elején. Nagyon tetszik a blog kinézete. Imádom a fejlécet a háttérért pedig egyenesen rajongok annyira tetszik. És passzol a történethez is.

A részről: nagyon de nagyon tetszett! Örülök, hogy megismerhettünk valamennyit Callie múltjából. És mit ne mondjak elég zűrös a múltja, főleg, hogy Kathrinennel meg van spékelve... Arra inkább nem mondok semmit. Tetszett, hogy beleavatkozott az Elena-Jeremy "vitába". Az meg egyenesen ütött, hogy az a fiú meg egyenesen megölte őt. De arra kíváncsi vagyok, hogy, hogy lett ilyen "egyedi" vámpír.

Várom a folytatást! Siess vele! <3

Puxxx: szittyke

Zsófi írta...

Nagyon jó lett!
És sikerült alaposan meglepned :)
Siess a kövivel!

Lexi írta...

Szia!!!!
Ez a rész OMFG lett! Imádtam <3 Annyi kérdés és felvetés merült fel bennem, hogy az hihetetlen!Nagyon kiváncsi vagyok pl, hogy hogyan vált ilyenné Callie, vagy ki a két testvére?! Bár van egy olyan tippem, hogy Stefan és Damon, bár ez elég "furcsa" lenne (illetve én egy picit csalódott..:(), mert én nagyon imádnám, ha Callie és Damon összejönnének...Jajj annyira szeretem Damont!...<3 ...szegénynek meg sosem jut ki a viszonzott szerelemből...:( Alig várom a kövit!
Puszi!

Regi and Áfonya írta...

Szia :D Ismét itt vagyunk :D ÁÁÁÁÁ ez oltári fordulat volt :D Na ezt a világon nem gondoltuk volna :O:O Szóval OMG :D Imádtuk ^^ Nagyon ügyesen megírtad, szóval 10es :D Várjuk a kövit :D
Puszi(LLL)

LaMes.♥ írta...

Sziaa!
Bocsi, hogy csak most értem ide, de alig tudtam gép elé kerülni.. Kb. napi 2 percet.. :S
A történetrőől: én sem tudok többet mondani: OMG! Congratulations! :)
Ez a fejezet egyszerűűen mesés lett! Stefanról sosem gondoltam volna, hogy megöli Calliet... Ez egyszerűűűen hihetetlen! Olyan fordulatokkal fűszerezted meg a sztorit, olyan szépen megfogalmaztad, hogyha nem sietsz a frissel nem is tudom mit csinálok!
De nem jártatom tovább a szám:
Írd meg a következő fejezetet minél hamarabb!!!
Pusziii, LaMes. ♥

Annah írta...

Szia Sophie!
hát igen...sztem Stefanról senki nem gondolta volna h ilyet tesz :D am még nincs vége...ez csak a vámpírráválása...az átok része majd csak ezután jön :D és köszi a kommentet :D!

Szia Szittyke!
hát köszii...sok dolog volt vele, de a visszajelzésekből ítélve megérte :D
örülök hogy tetszett a feji :D az egyedi vámpírsága pedig a frissben kiderül :D akkor már mindenre fény derül és újabb gondok nehezednek Callie-re :D remélem ezzel felkeltettem a kíváncsiságodat :D és örülök h tudsz kommenteleni :D

Szia Zsófi!
örülök h tetszett :D ez volt a cél :D

mindenkinek xoxo Annah

Annah írta...

Szia Lexi!
tényleg minden kérdésedre választ kapsz majd a kövi részben :D hát majd meglátod ezt a Callie Damon ügyet :D amugy meg a valóságban jól járt Ian <3 eljegyezte Nina-t ugyh ha a sorozatban nem is a való életben mázlista :D örülök h tetszett :D <3

Szia Regi és Áfonya!
örülök h mindkettőtöknek tetszett és főleg annak h tőletek két komit is kaptam egy nap alatt :D nagyon köszönöm <3 ígérem sietek <3<3

Szia Lames!
jajj köszönöm a sok dícséretet :D nagyon aranyos vagy :D örülök hogy tetszett :D és a díjat is nagyon köszönöm <3<3

xoxo Annah <3<3

~*Bogiii*~ írta...

Anna, ezt nem hiszem el!! Képes voltál itt abba hagyni?!:D
Hihetetlen jóóó lett! :D
Katherin ölte meg az anyját és Stefan ölte meg... áhh soha nem hittem volna...
Miért nem faggatlak ki táborban, álmodban?! :D
Siess a frissel!!! ;) <3<3<3
XOXO Bogiii

Barbara G. Roberts írta...

Na szia! Hát itt vagyok. Nos ez, huhh! Stefan ölte meg. Hát ez szép. Úgy érzem ebből még lesz egy-két izgis rész:) NAGYON JÓ LETT! Már várom a folytatást! Puszi!
Barbie

Annah írta...

Szia Bogiii!
hát itt kell abbahagyni :P még szerencse h nem hallgattál ki :D akkor tudnád az egséz storyt és nem lennének ilyen dührohamaid :D
<3<3

Szia Barbi!! :D
hát leszlesz...de még mennyi :D örülök h tetszett :D

xoxo Annah

Névtelen írta...

Szija Annám!
Callie->Kathrien? Stefan?
úristen, nem rossz múlt :)
nagyon kivivé tettél..
xoxox Ritaa(Füli :))

Névtelen írta...

sry..elírtam..jellemző rám :S

Kathrine

és ráadásul mindig utólag vszem észre(pl sziazstok, vagy szai, vagy nme vagy hyog)
eszméletlen félre tudok írni :DDD
na még1x xoxox

Annah írta...

Szia Füles!!
na már te is képben vagy a vámpírnaplókkal kapcsolatban??? de ugye nem a könyvet olvastad??? mert akk rosszul csináltad...a sorozat ezerszer jobb :D de ez csak az én szerény véleményem :D nyugi nem csak te szoktál félreírni...néha még a bejegyzéseimben is van pár hiba...néha??? pár??? na jó szinte mindig és elég sok :P

xoxo Annah

Névtelen írta...

van ám helyesírás ellenőrző :DDD
amúgy most pillanatnyilag egyiket sem.
a könyvből az elsőt olvastam, nézni meg még egyáltalán nem.
de azért a te storyd alapján viszonylag képbe vagyok :)
de amjd eccer megnézem...Zsannától lehet megkapom az 1. évadot dvd-n és akk úgy tom nézni, mert ha nővérem itthon van, nem tok gépen nézni mert mindig ő van a gépnél :/

xoxox Ritaa :)

Nix ( Neesh ) írta...

Szia!
Wáá, Stefan! Nagyon tetszett!
Sieess a kövivel pls!
Sajna most nem tudok többet írni, rengeteg dolgom van, de amint lesz egy kis időm visszatérek! :)
Köszi hogy írtál chaten! :$:)
puszi!

Annah írta...

Szia Rita!
oks...de a sorozat akkor is jobb szal azt nézd inkább :D

Szia Nix!
örülök h tetszett .D amugy nekem ez a kis komment is örömet okoz ugyh köszi :D oké várlak :D és nincsmit :D

xoxo Annah

Névtelen írta...

szia Anna! El kezdtem nézni a sorozatott akk,de mint mondtam nem igazán tom nézni szal még csak 1,5 részt láttam.
xoxox Rita :)

Anastasia Crine írta...

Szia!
Bocsi, hogy csak most:( Pár napja pedig már egyszer írtam komit, de ezek szerint nem küldte el.:/
Nagyon tetszett ez a fejezet is főleg Callie története :)
És, hogy Stefan ölte meg :O
siess a következővel
pusziii

Annah írta...

Szia AngelGirl!
örülök h írtál :D nemtudom miért nem küldte el... és örülök h tetszett :D
xoxo Annah

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon tetszett, jól sikerült! Siess a következővel!
Puszi!

Névtelen írta...

Szia!
Hát ez... Szerintem legkevésbé annak kellene érdekelnije, hogy Jenna mit akart Elenától. De érdekel. Meg Stef... És hogy hogy nem szívta ki a vérét? Na mindegy. Jó lett!
Aileen