4. fejezet

Sziasztok!

Hát itt a friss...igaz, hogy kicsit későn de remélem azért tetszeni fog :D nagyon köszönöm a sok kommentet amit az előző fejezetekhez kaptam :D remélem most is írtok pár véleményt...annyira jó visszaolvasni ha valakinek tetszik és jó dolog tanulni a kritikákból :D

jó olvasást :D

xoxo Annah

Mindenki a tágas kanapén ült kivéve engem. Az idegességtől még egy helyben állni sem tudtam nemhogy nyugodtan leülni. Fel-alá mászkáltam a hatalmas nappaliban mikor nekikezdtem a történetemnek.

– Akkortájt születtem és abban a városban ahol ti.-néztem jelentőségteljesen Stefanra és Damonra.- De teljesen más körülmények között. Én az erdőben egy eldugott kis házban éltem az életemet anyámmal. Az apámról semmit nem tudtam. Anya még a nevét sem említette, nehogy kísértésbe essek és felkeressem. De a történetet azért elmondta. Anya frissen költözött a városba és nem ismert még jóformán senkit. Apával is csak véletlenül futottak össze, de mindkettőjüknek megtetszett a másik. Anyám vakon megbízott a férfiban. Ő úgy tudta, hogy egyedül él, elég szegényes körülmények között, de erről nem bizonyosodhatott meg, mert apám sosem mutatta meg a lakhelyét Aztán kiderült, hogy teherbe esett velem. Ez nem is volt baj, addig míg a férfi meg nem tudta a hírt. A kitörő öröm helyett felpofozta anyámat és úgy kezelte mint egy szajhát. Mikor lenyugodott mindent kitálalt. Elmondta, hogy a felesége már régen meghalt, de szült két gyermeket akiket azóta is ő nevel. Kiderült hogy apám igen befolyásos és gazdag ember és nem engedheti meg magának, hogy kitudódjon, szeretőt tart megspékelve egy zabigyerekkel.

-Ki a zabigyerek?-lépett be a szobába egy korombeli srác. Barna haja kócosan meredezett az égnek. Mikor megpillantott kíváncsian végigmért, de egyúttal én is őt. Elsöprő éhség tört rám, mikor megéreztem meleg vérének édes illatát. Már szinte a számban éreztem az ízét, de nagy nehezen visszafogtam magam, de az agyaraimat nem tudtam. Gyorsan elfordultam a fiútól és mély levegőket vettem.

-Áh szóval egy újabb vámpír.-mondta nevetve. A hangjából érződő könnyedség, szinte hihetetlen volt.

-Callie, bemutatom Jeremy-t.-fordult felém kedvesen Elena.- Ő az öcsém, de fogalmam sincs mit keres itt.-az utolsó mondatot már a fiúnak címezte.

-Nyugi Elena. Jenna küldött. -lépett közelebb a fiú. -Már égen-földön keresett és az utolsó reménye az volt, hogy itt vagy. És látom ez be is jött.

-De miért téged küldött?

-Nem tudom.-vont vállat Jeremy.-A lényeg, hogy menned kell.

Elena tanácstalanul nézett Stefanra majd rám. Tudtam, hogy nagyon kíváncsi a történetemre, de a család az első.

-Előbb vagy utóbb úgyis megtudod.-néztem a szemébe.-Ha nem én, akkor Stefan elmondja.

Elena egyetértett velem és sietősen elköszönt majd az ajtó felé indult. Meglepődve tapasztalta, hogy a testvére nem követi. Kérdőn nézett Jeremy-re, de a fiú hanyagul közölte:

-Csak téged keres Jenna. Én szabad vagyok.

-Jeremy! Amit Callie mesél az nem tartozik rád!-szólt rá mérgesen a lány.

-Mért rád igen?

Nem akartam belecsöppenni egy családi vita közepébe de sikerült és nem szerettem volna ha ez tovább fajul ezért közbeszóltam: -Nyugodtan maradhat. Engem nem zavar.

Elena erre már nem tudott mit mondani úgyhogy újból az ajtó felé vette az irányt, de még gyorsan visszafordult:

-Stefan...

-Megyek ha itt végeztünk.-mondta lágyan a fiú. Elena bólintott és kilépett az ajtón.

-Callie, folytasd!-fordult felém Stefan kedvesen.

-Szóval...ööö...Apám megkérte anyát, hogy költözzünk el a városból, de ebbe anya szerencsére nem ment bele. Sosem irányíthatta őt egy férfi, úgy mint egy játékbabát. Ehelyett inkább átköltözött egy vadászszállásra, a közeli erdőbe. Mérges volt apámra, de ennek ellenére elsöprő szerelmet érzett iránta. Talán ezért is értette meg a helyzetét és bocsátotta meg a hazugságait. Vállalta a rejtőzködő életmódot. Apa azért gondoskodott rólunk. Küldött pénzt, élelmet és néhanap még meg is látogatott minket. De a látogatások a vámpírüldözések idején egyre csökkentek. Apa figyelmeztetett minket, hogy vigyázzunk, de mégis mit tehetett egy gyenge nő és egy akkor már tizenhét éves lány a vérszívók ellen. Nagyjából semmit nem tudtam az életről, mivel sosem mehettem el otthonról. A szüleimen kívül senkit nem ismertem. Nem volt kapcsolatom a külvilággal. Ezért döntöttem úgy, hogy megszököm. Nem véglegesen csak kis időre. Hogy éljek is valamit. De a szökési akcióm hamar meghiúsult. A házunkhoz közel találkoztam egy nagyon csinos lánnyal. Bőre természetellenes szép és hibátlan volt. Drága ruháját sárosan húzta maga után. Hullámos barna haja kócosan omlott a vállára.

-Kathrine...-suttogta Damon.

Bólintottam.

-Mikor meglátott egy szempillantás alatt ott termett előttem. Láttam a szemében az elszántságot, a gyötrelmet, és a szenvedést. Azt kérdezte, hogy nem tudok-e egy helyet a közelben ahol elrejtőzhet. Annyira zilált volt, hogy megsajnáltam. Akkor követtem el életem legnagyobb hibáját.

Elvezettem a házunkhoz ahol anya még mélyen aludt. Beléptem a házba de meglepetésemre nem követett. Kérte, hogy hívjam be. Nem értettem miért, de azt hittem, hogy csak az illedelmesség szólt belőle. Szóval behívtam. Azután minden pillanatok alatt történt. Hirtelen teljesen megváltozott az arca. És a fogai. Beviharzott anyám szobájába én pedig rohantam utána. Mikor beléptem a szobába a lány már anyám nyakát harapta aki tehetetlenül vergődött a kezei között. Próbáltam segíteni de nem tehettem semmit. Aztán csak azt láttam, ahogy anyám élettelenül fekszik az ágyon. Ezután a lány rámnézett. Mélyen a szemembe. Úgy gondoltam, hogy én is meghalok. De nem is bántam. Anyám nélkül nem tudtam elképzelni az életemet. De közelebb lépett és valami olyasmit mondott, hogy én még jó leszek neki. És ahelyett, hogy megölt volna magát harapta meg majd a kezét a számra tapasztotta. Addig tartotta ott míg nem ittam belőle. Mit ne mondjak szörnyű íze volt de nem tudtam mit tenni. Ekkor valaki betört a házba. Apám volt és a fegyveres barátai. A lány próbált megszökni de elfogták. Apám sírva roskadt anyám holtteste mellé. Engem egy pillantásra sem méltatott. Vagyis egyre igen. De a tekintetében nem megkönnyebbülést, hogy legalább én túléltem, inkább gyűlöletet láttam. Anyát elvitték engem meg otthagytak. Nem tudtam mit tegyek. Senkim nem volt anyun kívül.- itt éreztem, hogy egy könnycsepp tör utat magának.

-De akkor hogyhogy nem támadtál rá Elena-ra?-kérdezte értetlenül Stefan.- Ha Katherine megölte anyukádat akkor ez lett volna az érthető reakció nem? Elvégre teljesen ugyanolyanok.

– Sokat hallottam már Elena-rol. És tudtam, ha veletek van akkor ő nem lehet Katherine. Van egy olyan érzésem, hogy nem szívesen találkoznátok vele.

Mindketten bólintottak aztán folytattam:

-Úgy döntöttem elmondok mindent a testvéreimnek. Tudtam, hogy apámra nem számíthatok ezért csak ők maradtak. Elindultam egy ösvényen amelyről sejtettem, hogy apám házához vezet. Kis gyaloglás után egy alakot pillantottam meg. Mikor közelebb ért,alaposabban meg tudtam vizsgálni. Pár évvel idősebb fiú volt, barna göndör haja kócosan állt. Az inge koszos volt és véres. Nem tudtam mi mást tenni segítséget kellett tőle kérnem. Meg akartam kérdezni, hogy jó felé megyek-e de a fiú válasz helyet kezei közé fogta az arcom és egy rántással eltörte a nyakcsigolyáimat...

Stefan idegesen felállt és töltött magának egy pohár whiskyt. Damon kíváncsian fordult testvére felé, de ő rá se nézett. Aztán felém fordult és kedvesen bíztatott, hogy folytassam. De ehelyett odasétáltam Stefan mellé, megveregettem a vállát és halkan a fülébe súgtam:

-Nyugi Stefan. Nem haragszom. Amúgy sem lett volna jövőm emberként….